-Mindjárt itt vagyok,Törpilla-simítottam végig Edwardina arcán.Az előtérben magamra kaptam a kabátomat és kifutottam a postaládához.Kivettem a leveleket és egy újságot.
-Jó reggelt,Bellatrix!-integetett a fiatal szomszédasszony,és az egy éves kislánya is tellegetett a karjai közt.
-Jó reggelt,Tina!-intettem vissza.-Nahát,Annie,te megint nőttél?-léptem közelebb hozzájuk.
-Igen,úgy tűnik,a kis Annamarie kosaras lesz-puszilta arcon kislányát Tina.-És nálatok?
-Szépen fejlődik-feleltem.-Még egyszer köszönöm a kis ruhákat,Tina!
-Semmiség-mosolygott rám.-Rick hogy van,drágám?-kérdezte halkabban.Megráztam a fejem.
-Semmi változás.Most épp azt fontolgatja,hogy el-e költözzünk.Lehet,hogy igaza van,itt minden rá emlékeztet.Talán más környezetben...könnyebben el fogadná.
-Tudod mit?Gyere velem!-ajánlotta fel a lehetőséget.-Sok barátnőmnek van most kisgyereke,úgyhogy gyerekestől járunk össze.El nem hiszed,mennyi tanácsot tudnak adni gyereknevelés terén.És kikapcsolódhatnál kicsit.
-Hát...ha van öt perced,hogy átöltözzek,szívesen elmegyek-feleltem végül.
-Persze,hogy van,ne bolondozz-mondta és láthatólag örült,hogy vele tartok.-Öltözz csak,addig én összekaparom a babakocsiját Annie-nek-vágott egy vicces fintort.
Befutottam a házba,és villámként termettem a szobámban.Eddy épp a játékoroszlánját markolászta,amit még én kaptam Bella nagyitól egy bárányka társaságában úgy két éves koromban.
-Na,Törpilla,most elmegyünk Tinával és Annie-vel.Örülsz,kis manó?-mosolyogtam rá.
Edwardina,nagy örömömre elmosolyodott,immár másodszor.Kiemeltem a kiságyból és a pelenkázóasztalra tettem.Kicseréltem a pelusát,majd egy halványsárga rugdalózót adtam rá.Olyan volt,mint egy kis angyal.
-Nagyon szeretlek,Edwardina-adtam egy puszit az arcocskájára.-Te vagy a Sorsom.
A foltos póló helyett felvettem egy sötétkék garbót,és a tornacipő helyett egy nőies csizmát,a fekete farmernadrágom maradt.Eddy-t még beletettem az overalljába,majd a karjaim közé vettem és lementem a nappaliba,ahol Eddy babakocsija volt.
Fél óra múlva a kertváros egy másik részén,Baymoonban léptem fel egy ház verandájára.Tina bekopogott.Pár perc múlva egy másik fiatalasszony nyitott ajtót.Láthatóan meglepődött érkezésemen.
-Szia,Dana!Remélem nem baj,hoztam egy újoncot-vigyorgott rá Tina.Néha nem nézném ki belőle,hogy egy kétgyerekes anyuka.
-Semmi baj!Gyertek be,idekint jegesmedvék szaladgálnak-rezzent össze.Először Tina,majd én is bementem a tágas előtérbe.3 fiú szaladt körbe minket,majd visszavonulót fújtak a nappaliban.Dana felakasztotta a kabátunkat,és beinvitált a többiekhez.5 nő és 9 gyerek(velünk együtt 7-11) volt a nappaliszobában.Tina jártasan üdvözölte őket,majd mellém lépett.
-Csajok!Ő itt Bellatrix,a szomszédom és a kishúga,Eddy!
-Sziasztok!-köszöntem.-Köszi,hogy eljöhettem!
-Azt mondtad újonc!-csodálkozott Dana a barátnőjére.
-Biológiailag a húgom.Én nevelem Eddy-t az első perctől kezdve-szólaltam meg végül,miután Tina egy sajnálkozó-kérdő pillantást vetett rám a szeme sarkából.Láttam rajta,hogy erősen töri a fejét valami épkézláb válaszért,amivel nem döf kardot a mellkasomba.
-Hogy-hogy?Hol hagytad anyátokat?-akadt fenn a legidősebbnek tűnő nő szeme.
-Meghalt,mikor Edwardina született-erőltettem teljes higgadtságot az arcomra.Eleget sírtam az utóbbi időben,nem kell,hogy még egyenlőre vadidegenek is összetörve lássanak.
-Részvétünk-ocsúdott fel Dana,majd egy kis idő múlva hozzátette.-Nos,üdv a mamák körében,Bellatrix!
-Trixy-húzódott halvány mosolyra a szám.
Apunak még csak fel sem tűnt,hogy nem voltunk otthon két és fél órán át.Végig a szobájában üldögélt az ablak előtt.Arra lett figyelmes,hogy ahogy bejöttem,sikítottam egyet,mert egy hatalmas pók szaladt el előttem a falon,hál' istennek a házon kívül.
-Mi a baj,Bellatrix?-sietett le a lépcsőn.
-Semmi,Apu,csak egy pók volt-nyugtattam meg.
Szívesen mondtam volna neki,hogy az a baj,hogy nem törődik a lányával.Sőt,ha ezt tenné,még jobb lenne,mint hogy egyáltalán nem vesz róla tudomást.De nem tettem.Hogy miért?Ezt még én magam se tudom megmondani,csak ösztönösen magamban tartom.
-Elmész?-kérdezte,és én azt hittem,menten megüt a guta.
-Nem,most értünk haza.Tina elhívott magával,megismerkedtem a barátnőivel,remek tanácsokat adtak Edwardina neveléséhez-nyomtam meg az utolsó szavakat,de mintha meg se hallotta volna.
-Beszélni szeretnék veled.Ráérsz?-kérdezte,amíg levettem a kabátomat,és a babakocsit is betoltam a nappaliba.
-Mondd-feleltem,és leültem a hintaszékbe,a picivel a karjaimban.
Apu leült velem szemben a fotelba,és a szemét az arcomra függesztette,hogy még véletlenül se nézzen a kicsire.Ez azért már frusztráló volt.
-Hát...gondolkoztam-kezdte,és látszott rajta,hogy nem igazán tudja,hogyan adja elő.
-Ne kerülgesd,Apu,bármi az,mond nyugodtan-vágtam a szavába,mert különben hosszúnak ígérkezett volna.
-Na jó.Szóval oda jutottam,hogy el kéne költöznünk...Itt túl sok minden emlékeztet Hilary-re.És így nehezebben tudom elfogadni a halálát,bevallom-mondta halk hangon.
Edwardina megérezhette Apu feszültségét és bánatát,mert el kezdett nyüszögni.Adtam egy puszit a fejecskéjére,és a szájához tartottam a kisujjamat,amire rögtön rá kapott.Elmosolyodtam.
-És hova gondoltad a költözést-kérdeztem felnézve Apura,aki most a fényképeket lesegette a falon.
Visszafordította a tekintetét az arcomra,majd lehajtotta a fejét.
-Szeretnék visszamenni...Forksba-felelte végül,de még mindig nem nézett rám.
És tudtam,hogy miért.Akkor végleg ott kéne hagynom az MSA-t.De én már számoltam vele az utóbbi egy hónapban,nem is egyszer.S ha úgy vesszük,most se járok már oda.Már beszéltem Ms.Marshall-lal,hogy ha őket nem zavarja a baba jelenléte,akkor legalább a táncórákra be tudnék menni,hisz Edwardina általában alszik,el lenne addig a babakocsijában.De az alap megtartását itthon is meg tudom oldani,és Forksban is megtudnám,bár ott már nyilván kéne iskolába is járnom.
-Rendben-feleltem nyugodt hangon,hisz én is úgy gondoltam,hogy a költözés nem lenne rossz ötlet.-Bár Forksban nem biztos,hogy szükség van gyilkossági nyomozóra...Csak azt mondd meg nekem,miért pont oda?Csak még inkább Anyára emlékeztetne.Miért nem inkább London?
Végre rám nézett.Tengerkék szemeiben az értetlenség csillogott.
-Mert Londonban újra a Wallendorf-klánnal kéne találkoznunk.De őszintén nem értem a reakciódat.Így itt kéne hagynod a MSA-t.Tudom,milyen sokat jelent neked ez a képzés.Nem akarom elvenni tőled ezt a lehetőséget.Kevesen tudnak bejutni,hisz ezzel te is tisztában vagy,de neked sikerült.Nem akarom ezt egy egyszerű forksi gimnáziumi érettségivel zárni.
-Nem veszel el tőlem semmit.És elég lesz az egyszerű forksi gimnáziumi érettségire felkészülni,hogy a te szavaiddal éljek,bár az még,több mint egy év,viszont gyerekem van,ha szabad így foglalkoznom.Edwardinát szinte már a saját lányomnak tekintem...Viszont ő neked is a gyermeked,de ő még csak nem is ismer.Nem csodálkoznék,ha sírásban törne ki,mikor először a kezedbe veszed.Ha eljön az a pillanat-álltam fel a hintaszékből és megindultam a lépcső felé.-Holnap neki állok a költözés intézésének.Maximum két hét és ott leszünk-mondtam,majd felmentem a szobámba.
-Kérem kapcsolják be a biztonsági övet,pár perc múlva megkezdjük a leszállást a Forksi Reptéren.Köszönöm!-mondta be a pilóta.
És pár perc múlva tényleg landoltunk.Furcsa remegés fogott el,ahogy kikapcsoltam az övet,majd megkezdtük a kiszállást.Forks.Hát sikerült.Egy hét alatt.
A baltimore-i házunkat megtartottuk,így azzal nem volt gond.Aput a rendőrség áthelyezte a forksi rendőrséghez,igaz,nem lesz tovább gyilkossági nyomozó,de így is rendőrfőnök-helyettes lesz.Én kiiratkoztam a suliból,az osztálytársaim és Ms.Marshall nagy bánatára.Itt a régi Black házban fogunk lakni,tehát egy újabb probléma,mint a házvásárlás,megoldva.A bútorok közül csak párat hoztunk el,tehát csak magunkat,az egyéb ingóságainkat és a kocsijainkat kellett hoznunk.
A kocsikat két napja előre küldtem,ezek a parkolóban vártak ránk,miután megszereztük a bőröndjeinket.A bútorokat és a dobozolt dolgainkat is elküldtem már,mára rendeltem a kiszállítást a házhoz.
Sajnos Apu még mindig nem vesz tudomást a babáról,de én már megtettem a magam részét,már csak rajta múlik,mi lesz.
Megkerestük az autókat a parkolóban.Nem volt nehéz megtalálni a gyér forgalomban egy kék A5-t és egy ezüst A6-t.Külön mentünk,mindenki a sajátjával,velem Edwardina,aki édesdeden aludt a mózeskosárban.Apu ment előre,ő tudta itt a járást jól.Hiába voltam itt sokat Bella nagyiéknál,annak már öt éve,így nem sok maradt meg a városról bennem.
Nem volt meglepő,hogy megint szemerkélt az eső,hisz ez Forks!Mit is vártam?!Amíg alig haladtunk az úton,feltűnt,hogy nem valami drága kocsikkal mászkál itt a jónép,így kicsit kitűntünk közülük,aminek hatására sokan megbámultak.Zavaró volt.Nem azért,mert nem voltam hozzászokva ahhoz,hogy mindenki engem bámul,hisz ez a színpadon is így volt,főleg szólózáskor.Azért volt zavaró,mert most nem a színpadon voltam,hanem magánemberként a kocsimban.
Pont jókor értünk a házhoz,mert Eddy felkelt és a kajáját követelte.Sajnos még a szomszédok is kint beszélgettek csoportba verődve,és fél percen belül rá is jöttem,miért.Megérkezett a szállítókocsi a holmijainkkal.Beparkoltunk a dupla felhajtóra.Nem volt kedvem kiszállni,de muszáj volt.
Ahogy Apu kiszállt,néhány szomszédasszony "bájosan" vigyorogni kezdett rá.Ezt nem tűrhettem,így én is kipattantam a kocsiból,és vettem rájuk egy szúrós pillantást,amit alig vettek észre.
-Apu,nyitnád az ajtót?Nálad a kulcs-mondtam Apunak,és megkerültem a kocsimat.
Edwardina egyre nyűgösebb lett,így gyorsan kivettem a mózeskosárból,hogy megnyugtassam,de semmit sem értem el vele.
-Öhm,Bellatrix-mondta Apu kisétálva a házból.
-Tessék?-kutakodtam a cumisüveg után.
-Egy kicsit poros oda bent.
-Számítottam rá,öt éve nem járt bent senki-álltam fel.Azt hittem,a szomszédoknak kiesik a szemgolyójuk,mikor megláttak gyerekkel a kezemben.Főleg mikor leültem a lépcsőre megetetni Edwardinát.
-Egyél csak,Törpilla-pusziltam homlokon,és felváltva figyeltem a kicsit és apámat.
Apu a szállítókkal kezdett beszélni,Edwardina pedig mohón itta a tápszeres tejet.Öt perc alatt be is puszilta az összeset,és felnevettem,ahogy elégedetten kezdett rám pislogni.Gyönyörű gyerek volt.Anyánktól ő is örökölte a barna szemeket,apánktól meg a hosszú,fekete szempillákat.Ehhez jött még a baba-kisugárzás,és ellenállhatatlan volt.Eddig bárki megismerte,azonnal beleszeretett.Kivéve Aput,de hát ő még nem is látta...
-Vihetjük a dolgokat,Ms.Wallendorf?-kiabált hozzám az egyik nagydarab szállító.
-Igen,jöjjenek-kiáltottam vissza,majd felálltam és öt év után először,besétáltam a forksi Black házba.
Úgy volt minden,ahogy akkor hagytuk,csak épp sokkal porosabban.A nappaliból a konyhába,onnan az étkezőbe,majd a mosókonyhába mentem.Majd vissza a nappaliba.
-Hova rakjuk,Ms.Wallendorf?-kérdezte ugyanaz a szállító.
-Csak ide,ahol hely van-legyintettem a szabad kezemmel,majd kimentem a házból,mikor Apu is bejött egy dobozzal,mert Edwardina elkezdett köhécselni a poros levegőtől.
Gondoltam,ha már egyszer meresztik a szemüket,lehet beszélni is a szomszédokkal,így megindultam feléjük.
-Jó napot!-köszöntem rájuk,mikor elég közel értem.-Bellatrix Wallendorf vagyok.
-Szia-köszönt vissza egy fiatal lány,talán egy-két évvel idősebb nálam.-Én Cyntia Moore vagyok,ők meg a többi utcabeli-intett a bámuló tömeg felé.-Mi járatban abban a házban?Öt éve nem járt benn a tulaj.
-Tudom,most költözünk be,mi vagyunk a tulajok-feleltem.
Eddy nyűgösködni kezdett kezemben,majd láttam,hogy laposakat is pislog.
-Álmos vagy,Törpilla?-kérdeztem tőle,majd felnéztem Cyntiára.-Nos,örültem.Majd még beszélhetnénk.Viszlát-intettem,és visszasétáltam a kocsimhoz.-Na,kis manó,most itt alszol-mondtam,és kinyitottam az ajtót,majd befektettem a mózeskosárba.
Még kapott egy puszit,és halkan dúdolni kezdtem neki azt az altatódalt,amit Bella nagyitól tanultam.Nagyi egyszer azt mondta,hogy egy angyal írta neki ezt a dalt,és én hittem neki.Lehettem vagy négy éves,és sokáig a vámpírokról és vérfarkasokról szóló történeteit is elhittem.Jacob nagyapa sokszor mondta neki,hogy nem kéne beijesztenie ilyen történetekkel,de azért ő is sokszor mesélt a quileute legendák közül,amelyekben gyakran beszélt a farkasősökről.Szerettem ezeket a történeteket,főleg a jó vámpírokról szólókat.
De olyankor mindig volt valami Bella nagyi szemében,amit akkor még nem értettem,később meg már nem mesélt ilyenekről.
Mire Edwardina elaludt,a dolgok háromnegyedét becipelték a házba,így már nem volt sok dolgom,csak őrizni húgom álmát.A lányom álmát...
MSA:Maryland School of the Arts,Maryland-i Művészeti iskola
