Egyszer irodalom órán elemeznem kellett egy idézetet Dean Ray Koontz-tól."Az egyik másodpercben még minden szép és jó, ám az óramutató arrébb kettyen, és a jövő már nem a lehetőségek és a csodák gyönyörű parkja, mint korábban, hanem kínzókamra, amelyben csak az örökre letűnt múlt néhány emléke adhat erőt a túléléshez."Akkoriban nem értettem,mi is kar ez lenni.És különben is!Kit érdekel egy hülye idézet valami ismeretlen hapsitól,mikor ott ül a teremben egy nagyon helyes srác,akit rá kéne venned,hogy segítsen gyakorolni,míg a táncpartnered fel nem épül?!
Most viszont tudom,mit akart Koonzt ezzel a szöveggel.Hisz jómagam is pontosan így éreztem.Az ember azt hiszi,az élete tökéletes.Aztán jön valami borzasztó,és mintha már nem is te lennél.Az életed egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozik,ahogy te magad is.Aztán rájössz,hogy a változást okozó dolog szörnyű,de ami utána következik,azért még ezt is el tudod viselni.
Hisz mindenki az igaz szerelemről álmodik,nem?!A kislánytól a felnőtt nőig mindenki vár a saját szőke hercegére fehér lovon.Némelyikünk életébe el is jön.Nem mindig olyan formában,mint várjuk,de ott van Neked.És akkor komolyan elgondolkodsz rajta,vajon tényleg Neked szánta a Sors a herceget?Valóban a Te herceged?És igen.Valami meggyőz,hogy igen,Ő valóban a Te másik feled.
És akkor bumm...
Újra a szakadék mélyén találod magad,egyedül.Van valaki veled,aki számít Rád.Hisz annyira szüksége van Rád!És igen,érte újra próbálsz felkapaszkodni.És ha sikerül is,csak a mély pereméig jutsz.Csupán azért nem tudsz visszazuhanni,mert az emlékek,mint cérnaszálak,odafent tartanak...
Ez a Sors útjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése